|

Ez a számláló, amit Kaqkk tervei alapján készítettem, két egymás mellé fektetett A4-es lap nagyságú. A kijelzőt LED-ekből állítottam össze. Egy szegmenshez 4 LED van forrasztva. Ennek a tápfeszültsége előtét ellenállással 12V. A két számláló kijelzője közé van téve egy kettőspontot, azzal jelezve, hogy két külön számról van szó. Ez összesen 114 LED-et jelent. Ajánlatos egy párat pluszba venni, ha valami gond adódna. Sajnos nem tudtam beszerezni olyan nagy nyákot, mint a 4 kijelző egyben, ezért külön 4 részből állítottam össze. Ezen kívül készítettem még 57mm-es kijelzőkhöz nyáktervet, és 38mm-es kijelzőkhöz is. A nagy kijelző elkészítéséről képeket nem tudok prezentálni, mert nem készültek, de röviden leírom, hogy rögzítettem egymáshoz. Amint látható, az első szám után, egy sötét függőleges csík van a nyákon. Az első szám jobb oldalán, és a második szám bal oldalán egy darabka rézfólia réteg van. (maratáskor leragasztottam szigetelőszalaggal) Miután kimarattam, sok-sok ónnal összeforrasztottam a két rézfelületet, és ez biztosítja az egymáshoz való rögzítést.
Először kezdtem a látványosabb részével a számlálónak, a kijelzővel. Megvettem a LED-eket. Bizonyára jobban látni, ha magas fényerejű LED-eket veszünk, de nekem megfelelt a sima zöld színű led is.

Sokat próbálgattam, hogy milyen méretű kijelző lenne a megfelelő. Először egy számot A4-es méretűre terveztem, de arra nyákot készíteni, és venni már pazarlás lett volna, így maradtam a kisebb méretnél. Előbb papírra kinyomtattam, és beleszurkáltam a LED-et. Ekkor láttam, hogy ez a méret is tökéletesen megfelel.

Próbaképpen összekötöttem a szegmenseket hogy lássam, hogyan is fog kinézni.

Ezek után a két külön kijelző részt egymáshoz csavaroztam. Lényegében az egyik kijelző magasabban lesz, mint a másik, de ilyen nagyságnál nem számít, mert úgyis be lesz majd dobozolva.

Közben elkészült a nyákterv is KAQKK-nak köszönhetően. A nyákot csakis telifölddel készítsük el, egyébként nem fog működni. (Nem érne el mindenhová a GND) Természetesen duplán kell csinálni a nyákot, mert egy számláló csak 0-99-ig számol, és nekünk 0-99 / 0-99 kell számolni.

Elég minden lyuknak 1mm átmérőjűnek lenni, mert nincs olyan alkatrész, aminek vastagabb lenne a lába a nyák beültetésében.

A nyákba beleültettem a gombokat, de lényegében felesleges, mert a számláló messziről, vezetéken keresztül lesz irányítva, de beforrasztottam a tesztelés miatt. A kijelzőkhöz tüskesort forrasztottam, és majd arra a vezetéket. A nyákterv tartalmazza a PIC tápját is, így megkapja a stabil 5V-ot. A kijelzőt vezérlő ULN2003-as IC-ket foglalat nélkül is be lehet forrasztani, de természetesen óvatosan.

Végül be lett ültetve minden, már csak ki kell próbálni.

A teliföld miatt a kapcsolónál és a többi helyen elég ramatyul néz ki a forrasztás, de működik.

Az én elképzelésem a "távvezérlésről": A kijelző mögé rögzítem a vezérlőt. Onnan hálózati vezetékkel lesz kivezetve a tápellátás, és a vezérlés. Ehhez összesen 6 ér szükséges. (2 a táp. 1 a gombok GND-je, 1 az egyik oldal számláló, 1 a másik oldal számláló, 1 a közös nullázó) A vezetékeket ha csak úgy hozzáforrasztanám a kivezetésekhez, azok könnyen letörhetnének. Ezért gondoltam ki úgy, hogy a vezérlő nyák szélein lyukakat fúrok ki így:

Vezetékdarabokból hajtogattam olyan formákat, amit majd átfűzök a kifúrt lyukakon, és azzal hozzáfogom a nyákhoz a vezetéket így:

Ez után a nyák másik oldalán kössük össze a két külön számláló GND, és +táp részét és a nullázó gombokat is.

Ott ahol a két kijelző 3 csavarral van összefogva, a középső csavar hosszabb, mint a többi, és így a vezérlő közepére is fúrtam egy lyukat, így lett a kettő összefogatva. Ilyenkor már a tüskesorokon keresztül meg lehet kezdeni a vezetékek forrasztását.

Már csak a másik kijelzőt kell helyesen megcsinálni, és el is készült. 12V-on, az összes ledet kihasználva az áramfelvétel 1A körül van.

A hálózati vezetéken keresztül van kivezetve a "távirányító" is. 3 gomb, egy próbanyákra forrasztva.

Végül el is készült a nagykijelzős számlálóm. Sikeres utánépítést kívánok!


A PIC-be égetendő program, (by Kaqkk) és a nyáktervek innen letölthetőek.
|